"Tréfál, Feynman úr?"

Író: Richard P. Feynman, Ralph Leighton
Fordító: ifj. Vitray Tamás
Cím: "Tréfál, Feynman úr?"
Kiadó: Park kiadó
Kiadás éve: 2001
ISBN: 963 530524 9



















Fülszöveg: Vannak könyvek, amelyek kísértésbe viszik az embert, hogy többé semmi mást ne olvasson, csak a kedvenceit vegye kézbe újra meg újra… A Feynman önéletrajz egyfajta lélektani lakmuszpapír: aki nem hahotázik rajta teli torokból, nyugodtan tekintse magát sült bolondnak. 
Los Angeles Times Book Review

Vélemény: A könyv életrajzi regény formájában mutatja be Richard P. Feynman, fizikus, életét. Nem gondoltam volna, hogy egy atomfizikusról szóló könyv érdekelhet engem, de ez a történet megfogott. Hihetetlen könnyedséggel és humorral meséli el életének érdekes pillanatait (márpedig abból van bőven), a második világháborút és a Manhattan tervet. Megszerettette velem a természettudományokat (pedig humán beállítottságú lennék), amitől persze nem lettem jobb fizikából és matekból, de már nem tekintettem őket az ördögtől való tantárgyaknak. Kiderült az - amit reálisan végig gondolva amúgy is tudtunk, csak elképzelni nem ment - hogy a fizikus is ember, nem pedig valami távoli galaxisból érkezett emberszabású robotok: vannak problémáik, magán életük, szerelmesek lesznek, félnek és vicces anekdotákat mesélnek.

 Végig kacagtam az egészet, és azóta is többször olvastam. Tökéletes könyv ez olyankor, amikor az ember úgy érzi, nem hajlandó olvasni, mert garantáltan visszatér tőle a kedve. Egy kis fröccs, vagy limonádé tökéletes kísérője, ennek a tavaszi hangulatban olvasandó könyvnek.

 Részlet a könyvből (világháború, katonai sorozás előtti pszichiátriai vizsgálat, akkor már elismert fizikus volt)
"- Mit gondol, azok a fiúk közül, akik ott várakoznak, van-e olyan, aki most is magát bámulja?
Amíg odakint üldögéltem, megszámoltam: vagy egy tucatnyi fiú várt a sorára a három pszichiáternél. Ugyan mi mást bámulnának?! Elosztottam a tucatot hárommal, kijött a négy, de minthogy óvatos fajta vagyok, azt válaszoltam:
- Igen, mondjuk ketten bámulnak bennem ebben a pillanatban.
Erre a pszichiáter:
- Hát akkor forduljon meg, és számoljon! - ő maga nem vette a fáradtságot, hogy saját szemével meggyőződjön igazam van-e. Megfordultam - és tényleg két fiú bámult rám éppen.  
[...]- Na, Dick, megfeleltél?
- Szomorú pofát vágtam, megijedt: azt hitte, valami súlyos betegségre bukkantak nálam! Részvétteljes hangon kérdezte:
- Mi a baj, Dick?
Megkopogtattam a homlokomat.
- Na ne!
- De, de!
- Neeeeem, ilyen nincs! - úgy hahótázott, hogy majd leszakadt a General Eledtrics mennyezete..."